Kérdése van? Hívjon minket! +36-30/720-8520

Blog - érdekességek, információk, hírek

A Visitor Terra trekking modellcsalád évek óta a kínálatunk egyik sztárja.

Van belőle női és férfi vázas modell, illetve felszerelt trekking és crosstrekking kerékpár is, tehát egymagában ez a modellcsalád egész jól lefedi az ezen a vonalon előkerülő igények javát - mindezt elfogadható árakon és egyre jobb minőségben.
Ezt azért is érdemes megemlíteni, mert a Visitor kerékpár márka sok évvel ezelőtt inkább a pénztárcának igyekezett kedvezni, mára azonban annyit fejlesztettek a szerelési minőségen, hogy ebből a szempontból sikerült kategóriát ugraniuk – az árakat viszont továbbra is barátságos szinten tartják, ami elég nyerő kombináció lett.

Első blikkre is látszik, hogy a jó alapokkal akartak indulni: speciális hydroforming technológiával készült vázra épült bringák – ez már önmagában megér pár – vagy inkább több - szót, a váz leírásánál fogjuk taglalni.
Egyébiránt a Shimano váltórendszer, az erős kerekek, az első teleszkóp és a jól beállítható – egyébként is kényelmes – üléspozíció önmagában is bizalomgerjesztő. Az alkatrészek és a felszerelt változatnál használt kiegészítők (csomagtartó, sárvédő stb.) is jó minőségűek, érezhető az átgondoltság összhangja.
Ahogy mondani szoktuk, átjön, hogy valaki rászánta az időt, leült, átgondolta, megcsinálta és emiatt jól sikerült.

De vessünk is egy alaposabb pillantást a Visitor Terra kerékpárokra!

A Corelli Snoop széria hazánkban futó jelenlegi zászlóshajója meglepő tanulsággal szolgált számunkra: egy alapszintű 29er kerékpár is lehet jól használható, élményekkel gazdagító gép – főleg ilyen jó áron!

Igen, fura lehetne - a mostani piaci árakhoz képest, konkrétan a 29”-es montik kínálatában olcsónak számító bicaj – nagy szavakat használni, de első nekifutásra nézzük a száraz tényeket:

  • Masszív, tetszetős váz
  • Kiblokkolható/állítható teleszkóp
  • Hidraulikus tárcsafékrendszer
  • Aero profilos felnik terepmintás gumikkal

 

 

Milyen trekking kerékpárt érdemes vásárolnod?
A válasz előtt fontos kérdés, hogy hölgy, vagy egy úriember fogja-e használni a bringát.

 

A gyermekkerékpárok kiválasztása egyszerű: szép legyen és olcsó, úgyis csak egy pár évre kell.


Nos, ez közel sem ennyire fekete, vagy fehér. Aki cipelt már a gyerek után bringát, vagy csak emelt be a kocsiba egy ólomnehéz kisbicót a családi kirándulás előtt, már az is pontosan tudja, hogy egy alsó kategóriás vasvázas gyermekkerékpár még egy felnőttnek is komoly kihívást jelenthet, nemhogy kicsi képmásunknak...

Melyik a legjobb női városi kerékpár?


A válasz egyszerű: amelyik Neked a legjobb.
De ne aggódj, nem egyszerűsítjük le ennyire a választ, különben cikkünk ezzel a mondattal akár véget is érhetne. 

Olvass tovább és segítünk kicsit kibontani a kérdéskört, segítünk választ találni arra, hogy számodra, egyedi igényeidhez igazodva melyik a legjobb női városi kerékpár.

Imádsz biciklizni és alig várod, hogy szülés után újra a nyeregbe pattanj? Esetleg a párod nagyon lelkes és szívesen száguldozna gyermeketekkel? Netán a nagyszülők ilyen fittek és sportosak? Megértjük mindegyik változatot, hiszen nem csoda, ha az ember az autós út helyett vagy a babakocsis/kengurus módszerrel való gyaloglás helyett meggyorsítaná az útját gyermekével, legyen szó akár egy kis kiruccanásra a közeli boltba vagy egy ismerős meglátogatásáról, esetleg egy kisebb túráról, ami még simán belefér bicajjal, de máshogy (kocsival/gyalog/közlekedési eszközzel) már csak macera lenne.

Mielőtt azonban gyermeked beleültetnéd élete első biciklis gyerekülésébe, több fontos kérdés megválaszolása is lényegessé válik. Nézzük, melyek ezek!

Melyik a legjobb női városi kerékpár? A kérdés nem egyszerű, ahogyan a termékválasztás sem az. Cikkünkben megpróbálunk némi támpontot adni, hogy megtaláld a számodra tökéletes modellt, hisz ez a legfontosabb!

A túrakerékpár vagy másnéven trekking, egy ideális középút lehet az országúti és a terep bringák között. Azonban, hogy mégis melyik a legjobb túrakerékpár számodra (és talán ezen a szón van most a legnagyobb hangsúly), azt számos tényező befolyásolja.

Tarts velünk és gondoljuk végig közösen, milyen opciók közül válogathatsz, így szinte biztos, hogy ki fog alakulni az a szempontrendszer benned, ami elvezet majd az ideális kerékpárod kiválasztásához!

Hallottál az elektromos kerékpárokról, megfogott a varázsuk, technikai előnyük a hagyományos bringákhoz képest, esetleg volt szerencséd ki is próbálni egyet? Ha ezek közül egy is igaz, valószínűleg megfordult a fejedben, hogy milyen jó lenne egy elektromos kerékpárt beszerezned. Biztos azért tévedtél erre az oldalra, mert elkezdtél kutakodni a témában.

Ha már sok mindent tudsz, akkor is fusd át cikkünket, hátha valami újdonságra bukkansz, amivel még nem találkoztál. Ha pedig valahol ott tartasz, hogy teljesen összezavarodtál, nem tudsz dönteni, bizonytalan vagy és továbbra is az a kérdés motoszkál benned - milyen elektromos kerékpárt vegyek? – akkor tényleg a legjobb helyen jársz! Kérdésed jogos, hisz számtalan opció közül választhatsz, érthető, ha a bő kínálat kicsit megrémített, de ne félj! Azért született ez a cikk, hogy segítsen Neked kiutat találnod az elektromos kerékpárok számos tulajdonságának útvesztőjéből!

Lássuk, mi az, amit tudni érdemes egy elektromos bicikli megvétele előtt!

Ahhoz, hogy a kerékpár mindig naprakészen működjön és biztonságos használatot szavatoljon, gondoskodnunk kell a rendszeres karbantartásról. Mindenekelőtt rendszeresen kell ellenőriznünk a bringa állapotát, akkor is, ha éppen nincs szezonja a kerékpározásnak és paripánk a garázsban alussza téliálmát.

Rendellenes működés esetén a legideálisabb, ha szervizbe visszük, ahol szakszerűen megszüntetik a súlyosabb problémát, de kisebb hiba esetén jól tud jönni, ha te magad is tudod, hogy hogyan pofozd helyre a járgányt, persze ehhez a megfelelő, alap szerszámokra is szükséged lesz.

Az alábbiakban összeszedtük azokat a leggyakoribb bicikli betegségeket, amelyekkel kerékpárosként évről-évre te is találkozhatsz és melyeket egy kis kézügyességgel és a megfelelő szerszámokkal te is helyrerázhatsz.

A kerékpározás merevedésre és a prosztata egészségére gyakorolt hatása nagy médiafigyelemnek örvend. Az interneten böngészve számos kerékpározással kapcsolatos cikkben olvashatjuk az óvva intést, miszerint a nyeregben töltött hosszabb idő a férfiak számára komoly kockázatokkal járhat. 

A napjainkban ismert kutatások vajon alátámasztják, vagy cáfolják ezt? 
Utána jártunk!



A sport világában egyre többen, egyre több helyen emlegetik a kollagént.  Mitől olyan népszerű ez a fehérje és mi köze lehet az egyébként kozmetikai világból ismert anyagnak a sporthoz?

A kerékpározás jótékony hatásairól ódákat lehetne zengeni. A zsírégetés, a tónusosabbá váló izomzat, az ízületek kímélése és átmozgatása, a stressz oldása már mindenki számára ismert pozitívumok.

Mindezek mellett azonban a kerékpározás az egészségmegőrzésben is szerepet vállal, melynek minden évszakban hasznát vehetjük.

 

A kerékpár a KRESZ szempontjából épp annyira jármű, mint az autó.

Ennek megfelelően a vezetéséhez éppúgy szigorú feltételeknek kell megfelelni, mint más járművek esetén.

Szeretnéd elkerülni, hogy kórházba kerülj? Itt van néhány tipp a biztonságos bringázásért!

A jó idő beköszöntével a kerékpárok is előkerülnek a pincékből, tárolókból és egyre többen indulnak útnak két keréken. Ez valóban több szempontból is jó döntés, hiszen nem csak az egészségedért, de a környezetért is sokat tehetsz azzal, ha a biciklit választod. Most már nincs is más dolgod, mint, hogy a lehető legbiztonságosabbá tedd utad. Elárulunk néhány tippet, ami sokat segíthet testi épséged megőrzésében!

 

Legyen szó bármely évszakról, a kerékpározás sokat tehet egészségedért. És most nem is feltétlen arra gondolunk, hogy fittebbé tesz, hiszen ez olyan alapvető, hogy szinte már említést sem érdemel. A fittség mellett azonban még számos egyéb területen szolgálja az egészségedet a rendszeres tekerés.

Cikkünkben lesz szó a porckopás megelőzéséről, az izmok átmozgatásáról, valamint, hogy hogyan érheted el, hogy a lehető legtöbbet profitáljon egészséged a biciklizésből.

Az országúti kerékpárok rövidebb-hosszabb kerékpáros túrákra, hobbi sportolásra, de akár versenyzésre is alkalmasak. Ezek a biciklik a sebességre lettek tervezve és mi sem tükrözi jobban népszerűségüket, minthogy egyre szélesedik az országúti bringát gyártók köre.  Összeálíltottuk nektek a hazai áruházakból is beszerezhető top országúti kerékpár márkák listáját!

Idős korban, ha szellemileg még fiatalnak is érzi magát az ember, sajnos a test jelzéseit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Bármennyire is igyekszünk tenni ellene, a testünk öregszik és ezt az idő múltával egyre kézzelfoghatóbb módon a tudtunkra is adja. Itt fáj, ott fáj, egyre nehezebben csináljuk meg azt a mozgásformát, ami régebben meg se kottyant, különböző öregkori betegségek támadhatnak meg minket, azon kapjuk magunkat, hogy egyre több gyógyszert szedünk és reggel, mikor felébredünk, minden testrészünket érezzük, nem éppen a legmegnyugtatóbb módon.

Törődjünk bele, hogy ez már nem fog megváltozni, nincs mit tenni? Semmiképpen se!

 

 

A technológia folyamatosan fejlődik. Szinte napról napra születnek az új találmányok vagy kütyük, amik vagy kényelmesebbé vagy gyorsabbá teszik mindennapi életünket, munkánkat. Így van ez a közlekedéssel is. Egyre tágabb közlekedési eszköz kínálat áll rendelkezésre azok számára, akik nem tudnak (vagy nem szeretnének) megbarátkozni a tömegközlekedés kínálta lehetőségekkel.

 

Ezekből hoztunk most egy csokorral nektek!

 

alternatív közlekedési eszközök

 

 

 

A kerékpározás az egyik legkörnyezetkímélőbb és egyben a legolcsóbb közlekedési eszköz, így nem csoda, hogy sokan döntenek úgy, hogy nyeregbe pattannak. Legyen szó akár egy kerékpáros túráról vagy egy gyors útról a közeli kisboltig, azért érdemes odafigyelni arra, hogy mi az, amit semmiképp se felejts otthon. Az alábbiakban ezek áttekintésében leszünk a segítségedre, nézzük hát, mit vigyünk mindenképp magunkkal, ha kerékpározni indulunk!

 

kötelező kerékpár kiegészítők

 

A koronavírus elleni küzdelemben a legtöbb, amit tehetsz, hogy eleget teszel a biztonsági rendelkezéseknek, azaz, hogy amennyire csak lehet kerülöd a tömeget, az idegenekkel történő egy légtérben tartózkodást, érintkezést. Azonban vírus ide- vagy oda, az élet nem áll le. Szerencsésebb esetben továbbra is munkába lehet- és kell járni, emellett nélkülözhetetlen a bevásárlás és bizonyos ügyek intézése is.

Aki és amikor csak teheti, maradjon otthon, ha azonban ki kell mozdulni otthonról, a közlekedés legjobb alternatíváját most a kerékpározás biztosítja.

 

kerékpározás koronavírus idején

 

 

 

Rohamosan fogy az idő karácsonyig, de te még nem tudod, hogy mivel lepd meg a gyermekedet?

Nos... nekünk van egy szuper tippünk ;)  Egy olyan ajándék, ami remekül mutat a fa alatt, ami időtálló, bármely korosztály számára, fiúknak és lányoknak egyaránt szuper. 

Gyermeked már kinőtte a kis műanyag motorozásos korszakát, futó biciklin profin tud már egyensúlyozni, hasít vele az utakon? Ebben az esetben épp itt az ideje, hogy beújítsatok egy új, menő gyerek kerékpárt!

 

 

gyerek kerékpár karácsonyra

 

Biciklis esküvő, avagy egy rendhagyó téma blogunkban

 

Tudjuk-tudjuk, talán két szervizelős témájú blog poszt között kicsit meghökkent ez a mostani, de ha netán a közeljövőben tervezitek esküvőtöket, még kifejezetten jól jöhet!

Mikor két ízig-vérig kerékpáros fiatal élete fonódik össze, az esküvőről sem hiányozhatnak a biciklis motívumok. A kerékpár igazából tökéletesen összefér a ma nagy divatnak örvendő vintage esküvői stílussal. Blogunkban megmutatjuk, hogy ha épp aktuálissá válik a téma, miként adhattok egy kis teret esküvőtökön is az életetekben hangsúlyos szerepet betöltő fémparipának, azaz a kerékpároknak.

 

kerékpáros esküvő

 

A lánc a kerékpár lelke, mikor keservesen nyikorog ne tekerd tovább, halld meg sírását és kezeld megfelelően tisztítással és kenéssel!

Nincs még egy olyan kerékpár alkatrész a biciklin, amely annyira meghálálná a törődést, mint a lánc. Megfelelő karbantartással jelentősen meghosszabbíthatod élettartamát és pénztárcád tartalmát is másra költheted.

 

 

kerékpár lánc tisztítás és olajozás

 

Ha igazi nagy szerelmese vagy a kerékpározásnak, nem tudod megállni, hogy a téli időszakra a garázs mélyére rejtsd kétkerekű bajtársadat. És jól is van ez így. A téli kerékpározásnak megvan a maga varázsa és amekkora kihívást jelenthet, éppen akkora örömet is tud szerezni.

Fontos azonban, hogy megfelelően rákészülj a tél sajátosságaira és ügyelj rá, hogy se te, se pedig kerékpárod ne sérüljetek a nagy hidegekben.

Az ideális téli kerékpáros öltözetről egy korábbi cikkünkben már beszámoltunk. Most pedig összeszedtük mindazt, amire kerékpárodnak van szüksége a téli hónapokban, illetve jobb esetben már azt megelőzően. 

készítsd fel kerékpárod a télre

 

Mindenkivel előfordult már, hogy annyira belefeledkezett a biciklizés élményébe, hogy túlhajtotta magát, aminek izomláz lett a vége. Az izomláz nem egy kellemes dolog, nehezebbé teszi a mozgást, és jó lenne minél hamarabb szabadulni tőle. De hogyan? Íme 7+1 hasznos módszer az izomláz enyhítésére!

 

 

Izomláz enyhítése

Szülinapra, névnapra, karácsonyra, gyereknapra a legjobb ajándék, amit egy gyermek kaphat, a kerékpár. A szülők azonban sokszor gondban vannak, mikor látatlanul, online webáruházban, vagy akár fizikai üzletben, ám a gyermek jelenléte nélkül kell kerékpárt vásárolniuk. 
 
Ha jártál már hasonló cipőben, vagy gyermek kerékpár vásárlása előtt állsz, cikkünk hasznos lesz számodra, hogy megfelelő méretű kerékpárt vásárolj a gyerkőc számára.
 
gyerek bicikli méret

 

Országúti kerékpárt vásárolnál, de nem tudod, hogy melyik vázméret lenne számodra az ideális?

Ahhoz, hogy a biciklidből és a biciklizésből kihozd a lehető legtöbbet, elengedhetetlen, hogy a kerékpár megfelelően illeszkedjen adottságaidhoz, méreteidhez. Így lesz csak kényelmes és hatékony a biciklizés. 

Ha tanácstalan vagy a vázméret kiválasztásában, cikkünket neked ajánljuk! :) 

országúti kerékpár váz méret

Az elektromos kerékpárok egyre nagyobb szerepet kapnak a közlekedésben. Népszerűségük kiváltképp az idősebb korosztály körében kiemelkedő. Használatuk ideális mindazoknak, akik különösebb erőfeszítés nélkül szeretnének a-ból eljutni b-pontba és fontos számukra, hogy közlekedésük környezettudatos és pénztárcabarát legyen.    Üzleteinket is egyre többen keresik fel elektromos bicikli vásárlásának szándékával, mivel azonban ilyen bicikli nincs minden háztartásban, vendégeinkben a vásárlás során megannyi kérdés merül fel.  Cikkünkben összegyűjtöttük és megválaszoltuk ezeket a kérdéseket, így ha neked is eszedbe jutott már, hogy szívesen beruháznál egy ilyen kerékpárra, ezt a bejegyzést neked ajánljuk! 

 

elektromos kerékpár gyakori kérdések

Reggelente nehéz rávenni a gyerkőcöt, hogy végre elinduljatok a suliba? Minden reggel kész kínszenvedés számotokra? Tegyétek izgalmassá a reggeleket és menjetek rollerrel az iskolába! Ugyan minek? Cikkünkben remek indokokat sorakoztatunk fel a rolleres iskolábamenet mellett! Kíváncsi vagy rá, hogyan könnyítheti meg az életeteket egy gyermek roller?

roller

A kerékpár kosár stílusos és praktikus kiegészítője a városi kerékpároknak. Megkönnyítik a hétköznapokat és egyedibbé teszik a bicajt. Ha eszedbe jutott már, hogy szívesen felszerelnél egy kosarat a bringádra, olvasd el cikkünket, melyben segítünk a termékválasztásban.

kerékpár kosár

Itt a tavasz, kezdődhetnek a biciklis kirándulások! A kirándulás mindig fantasztikus élmény a gyermekek számára, hosszabbra tervezett utakon azonban a kicsik még nem tudnak saját kis futóbiciklijükkel részt venni, egy praktikus gyereküléssel azonban könnyedén magaddal viheted a gyerkőcöt a bringázásra! Az indulás előtt felmerülhet azonban a kérdés, hogy hová is szereld a gyerekülést. Hogy döntésedben segítsünk, összegyűjtöttük az előre és a hátra szerelt kerékpár gyerekülések előnyeit és hátrányait.

 

A kerékpár gyerekülés ideális helye

A tanulóbicikli, vagy másként futóbicikli előnye nem merül ki annyiban, hogy az egyébként izgága gyerek végre lefoglalja valamivel magát. Ez a szuper kis játék egy sokoldalú fejlesztő eszköz, melynek jótékony hatása megannyi területre hat.

Hogy hogyan és miképpen tesz jót gyermekednek egy miniatűr sárga kis bringa? Cikkünk folytatásából kiderül!

 

 

futóbicikli gyermekeknek

Hiába van egy csúcsszuper bringád, ha a tekerés rajta kész kínszenvedés, hamar elfáradsz és nem tudod miért, de érzed, hogy valami nem okés, mert nem szeretsz vele közlekedni: az ízületeid fájnak és elmarad a várt felhőtlen bringás élmény.

 

Ha hasonlóan érzel könnyen lehet, hogy nem veled és nem is a bringáddal van a baj, egyszerűen csak nincs jól beállítva a kerékpár kormány magassága.

 

Jól tudjuk, csekélységnek tűnhet, mégis rengeteg minden múlik azon, hogy a biciklid hogy van beállítva, többek között a kerékpározás komfortja és teljesítménye is.

A bicikli kormány helyes beállításáról cikkünk folytatásában olvashatsz!

 

 

kerékpár kormány beállítás

Ahhoz, hogy kihozd a kerékpározásból a maximumot úgy, hogy közben a tekerés élményt is nyújtson elengedhetetlen, hogy a bringa igazán komfortos legyen. Ehhez szükséges, hogy a váz megfelelő rugalmasságot biztosítson, a kormány kényelmes fogást nyújtson és ideális legyen magasságának beállítása, valamint, hogy a nyereg megfelelő formájú, puhaságú és magasságú legyen.

 

Cikkünkből ez utóbbiról, a kerékpár nyereg megfelelő beállításáról tudhatsz meg többet.

 

 

 

kerékpár nyereg beállítás

Elektromos roller

 

Rollerekről hallva mindig a gyerekjátékok jutnak eszedbe? Sokan vannak ezzel így. Mégsem olyan idegen már a látvány, mikor egy öltönyös fickó, aktatáskával a kezében rollerrel szeli az utat.

Az elektromos roller a városi közlekedés egyik legideálisabb eszköze: gyors, kényelmes, helytakarékos, költséghatékony és környezetbarát. Nem beszélve arról, hogy elsőre talán érthetetlen okokból, de valamiért rendkívül élvezetes vele a haladás.

Szuper eszköz munkába járáshoz, rövidebb utak megtételére, nyaraláshoz, illetve bármely egyéb úthoz, amihez nem szívesen állsz ki garázsból az autóval, de nem is szeretnéd az utat gyalog megtenni.

Cikkünk folytatásában arról olvashatsz, hogy milyen előnyökkel jár egy roller a háztartásban.

 

 

elektromos roller 2019-ben

Csepel kerékpár vélemények – Vásárlói tapasztalatok

 

A Schwinn Csepel a hazai kerékpár piac egyik legnépszerűbb, legkeresettebb márkája. Nem is csoda, hiszen a mögötte álló hosszú történelem, minőséget szavatol.

Ha Csepel bicikli vásárlásán gondolkodsz, de még nem igazán érzed magad elkötelezettnek a márka mellett, olvasd el cikkünket, melyben értékeljük a legnépszerűbb Csepel járgányokat, összegezzük előnyeiket és hátrányaikat, vásárlói vélemények, tapasztalatok alapján. 

csepel kerékpár vélemények

A Cruiser kerékpárok a biciklik hipszter szupermodelljei. Egyedi vonalvezetésű vázuk, különleges designjuk sosem megy ki a divatból. Ha van olyan kerékpár, ami után mindenki megfordul az utcán, vagy ami miatt még a leglustábbak is szívesen kerékpárra pattannának, akkor az egészen biztosan nem más lesz, mint egy Schwinn Csepel Cruiser kerékpár.

Na de hogy mégis mitől olyan legendásan népszerű és közkedvelt ez a bringa?

 

 

schwinn csepel cruiser

Elektromos kerékpár árak

 

Az elektromos kerékpárok egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek napjainkban, kiváltképp a városi közlekedés terén. Környezettudatos, gyors és kényelmes közlekedést tesznek lehetővé, anélkül, hogy a célhoz érve elfáradnál, megizzadnál. De hogy mégis mennyibe is kerül egy ilyen csodabringa? Cikkünkből kiderül.

pedelec kerékpár árak

Bringázás télen? Naná!

 

Magyarországon a tél többnyire hómentes, 0 és 0+ fok körüli, így semmi akadálya annak, hogy télen is kerékpárral közlekedj.

Sőt!

A téli időszakban hajlamosak vagyunk többet nassolni és könnyen megfeledkezünk a vitaminok pótlásáról is, így az évnek ebben a szakaszában különösen jól jön a testmozgás. 

 

Tagadhatatlan, hogy a megfelelő kerékpáros öltözet kiválasztása a hűvösebb hónapokban némileg nehezebb lehet, de abban az esetben ha kerékpárral közlekedsz, legalább tudod azt, hogy milyen időre számíts: hidegre. Hogy miért van ennek jelentősége? Míg a kerékpáron utazva mindvégig ugyanazzal a hőfokkal érintkezel, addig tömegközlekedve váltakozva ér téged a meleg és a hideg, hol megizzadsz, hol fázol (hol pedig a nyakadba tüsszentenek). Ha így szemléljük a dolgot, bizony talán mégis könnyebb a kerékpáros téli szett kiválasztása, mint a tömegközlekedős munkábamenősé.

 

Nem is beszélve arról, hogy a téli kerékpáros öltözködéssel kapcsolatban remek tippeket olvashatsz cikkünkben! 

 

 

téli kerékpáros ruházat

Rövidebb nappalok, párásabb idő, csúszósabb utak, gyakoribb esőzések – nem hangzik túl barátságosan, igaz, de az elszántabb kerékpárosok ilyenkor nem fújnak visszavonulót, hanem elkezdik felvértezni kerékpárjukat és kiegészítőjüket a megváltozott körülményekre.

Kár lenne a kicsit hűvösebb idő miatt lemondani a kerékpározás nyújtotta feltöltődésről és élményekről.

Olvasd el cikkünket és készülj fel megfelelően az őszi kerékpáros szezonra!

 

őszi bringázás

 

 

 

Gondolkodtál már rajta, hogy milyen jó lenne egy összecsukható kerékpár? Ha még nem, akkor az idő! A bicajoknak ez a különleges változata megannyi pozitívumot hordoz magában. Cikkünkből megtudhatod, hogy miként teheted könnyebbé az életed egyetlen beruházással!

 

 

összecsukható kerékpárok

Kíváncsi vagy, hogy mikor terjedt el hazánkban a kerékpározás, hogy nézett ki az első itthoni bringa, vagy milyen nevekhez köthető a hazai kerékpározás fellendülése? Az alábbi bejegyzésben választ kaphatsz a fenti kérdésekre, illetve sok egyéb érdekességről is olvashatsz a kerékpározás, a kerékpár története kapcsán. A bringa szerelmeseinek erősen ajánlott, illetve bárkinek, aki szeretne egy kicsit képbe kerülni a kerékpározás itthoni elterjedésének kezdeteivel.

 

 

bringa

10 ok, amiért mindenkinek kerékpároznia kellene

Szeretsz kerékpározni, de nem vagy elég motivált, hogy a nyeregbe pattanj?

Szeretnél megerősítést nyerni abban, valóban jól tetted, hogy ezt a mozgásformát választottad? Kíváncsi vagy, mennyi minden jót tesz veled a kerékpározás?

 

kerékpározni jó

A Kádár-korszakban szinte minden udvarban parkolt egy Csepel bicikli. Ezek a járgányok a korszak legnépszerűbb közlekedési eszközei voltak. Hű társakként kísérték az embert a közértbe, villám gyorsan szállítottak el bárkit a barátokhoz, vagy épp a munkába és temérdek kellemes családi túraélmény köszönhető nekik.

schwinn csepel bicikli

A kerékpártúrák vagy akár csak a városi közlekedés során a kerékpáros legrosszabb rémálma a meghibásodás, legyen az akár csak egy lánc leesés vagy egy defekt, de benne van egy esetleges bowden szakadás is. Ha a kocakerékpáros nem is, de a tapasztaltabb bringások akár összetettebb szereléseket is meg tudnak csinálni az út szélén. Lényeg, hogy legyünk felkészülve, amire "kerékpárszerelői" tudásunkkal képesek vagyunk. Összeállítottunk 3 'csomagot', ami segítségére lehet a kezdő, haladó vagy a  profi bringásoknak. 

 

 

A Felkészült kerékpáros

Felkészítette már a kerékpárját?

Az a gyönyörű tavasz... amikor a napsütéses órák egyre hosszabbak - és ami még fontosabb, hogy a növekvő hőmérséklet miatt kezdetét veszi a kerékpáros szezon. Sok bringás ilyenkor veszi elő újra a kerékpárját. Mielőtt belevágna a bringázásba nem árthat, ha átnézi vagy átnézeti. Ha egész télen pihent a bringa vagy ha éppen folyamatosan használatban volt, a tavaszi karbantartást mindenképpen meghálálja. Kövesse útmutatónkat és élvezze a tekerést. 5 gyors karbantartási feladat, amit tanácsos elvégezni, mielőtt kimegy az utakra.

Jön a tavasz!

A kerékpárboltban az eladóra nem úgy kell tekinteni, mint egy "szükségtelen rosszra" A kerékpárbolti eladó, sok más területtel ellentétben megfelelő szakértelemmel bír a kerékpárok, alkatrészek és kiegészítők terén. Az eladó felméri az igényeket és aszerint ajánl a vásárlónak kerékpárt vagy a  kerékpárhoz szükséges tartozékokat. 

 

Kerékpárbolti eladó

Cikkünkben nem kifejezetten a "milyen kerékpárt vásároljak" és a "milyen kerékpár illik hozzám" kérdésekre adunk választ, hanem inkább a különböző lehetőségek előnyeit és hátrányait vesszük számba. Kerékpár vásárlásnál nagyon sok lehetőségünk van. A “nagyon sok” a választékra és a vásárlási módra is vonatkozik. Vásárolhatunk új kerékpárt szaküzletben, új kerékpárt áruházban, új kerékpárt kvázi “gyűjtő webáruházakban” (ahol a citrom facsarótól kezdve, a processzoron keresztül egészen a különféle ruhadarabokig szint bármit megkap az ember). Vásárolhatunk használt kerékpárt magánszemélytől vagy kerékpár üzletben. Mindegyik megoldásnak megvannak az előnyei és a hátrányai. Ezek közül hármat vesézünk ki szinte a végletekig, hogy miért ajánljuk és miért nem ajánljuk.

 

 

Milyen kerékpárt vásároljak?

 

Peter Sagan világbajnok 2017 Kép forrása: velo.hu

Legutóbbi cikkünkben a defektjavítás rejtelmeibe vezettük be Önöket. Ebben a cikkben bemutatjuk a kerékpárosok egyik legnagyobb 'ellenségét', a királydinnyét és a királydinnye elleni védekezési lehetőséget. Ha még nem sajátította el a defektjavítást, kattintson ide, ha már a mesterévé vált, de védekezne ellene.

 

Királydinnye, defektjavítás

Valószínűleg mindenkivel előfordult már, hogy út közben a bringások egyik rémálmával szembesült, a defekttel. Ha tapasztalt kerékpáros, akkor biztos fel van készülve a dologra és 5 percnél nem vesz több időt igénybe egy belső cseréje vagy a defekt javítása. Amennyiben magára ismert, ez a cikk nem Önnek szól :) de ha még csak most ismerkedik a kerékpár szerelés fortélyaival.

Hogyan javítsunk defektet?

A kerékpárosok számára nagyon sok féle kütyü, tartozék és kiegészítő létezik, melyek nagy része csak a megszállott kerékpárosok számára lehet szükséges, ellenben ez a 6 dolog minden bringásnak erősen javasolt. Olvasson tovább, hogy megtudja mik ezek a tartozékok!

 

Kerékpár kiegészítők

 

Aktuális bejegyzésünkben egy csokorba gyűjtöttük Magyarország frekventált kerékpártúra útvonalait. Fedezze fel a természet csodáit, hazánk szépségeit és nevezetességeit a nyeregben ülve! Cikkünk végére érve akár Ön is kedvet kaphat egy könnyed tekeréshez a Velencei-tó partján!

Én és a kerékpárom

Minden amatőr és rutinos kerékpáros tudja, hogy kétkerekűje rendszeres karbantartást és odafigyelést igényel. Bejegyzésünkben összegyűjtöttük azokat az alapismereteket és trükköket, amiket bárki alkalmazhat (sőt, javasoljuk, hogy alkalmazzon) otthon és útközben egyaránt. 

 

kerékpár alkatrészek

Az ember, ha kerékpár vásárlásra adja fejét, bizony nagy fába vágja a fejszéjét - nincs mit szépíteni ezen! A helyzet azonban mégsem annyira drasztikus, mint amilyennek elsőre mutatja magát. Cikkünkben összefoglaltuk, milyen szempontokat érdemes figyelembe venni és milyen tanácsokat érdemes követnie a kiválasztás során.

 

Csepel kerékpárok